Mesélj Európa! - Tales from Europe 2009

A tavalyi évben Európai Nyelvi Díjjal kitüntetett európai kulturális és angol nyelvi verseny az Alternative English School Nyelviskola, a Katona József Könyvtár, valamint a Dél-alföldi Régió Europe Direct irodái közös szervezésében került megrendezésre.

 

A két korosztályban (5-6. és 7-8. osztály) meghirdetett regionális vetélkedőre 20 településről összesen 62 csapat jelentkezett, akik 4 fordulóban mérhették össze tudásukat.

A Kecskeméten 2009. május 16-án megtartott döntőbe korosztályonként 6-6 csapat jutott be, akik egy-egy európai uniós ország népmeséjét, illetve történelmi eseményét mutatták be angol nyelven.

A gyerekek mind angol tudásukkal, mind pedig fergeteges színpadi játékukkal, a saját maguk által készített jelmezekkel, ötletes díszletekkel elkápráztatták a szakmai zsűrit és a nézőközönséget egyaránt. 

 

A vetélkedő minden egyes résztvevő csapatának és felkészítő tanárának szívből gratulálunk!

A fordulókról, a végeredményről, a résztvevő iskolákról, csapatokról és az őket segítő tanárokról részletesebben is olvashat  következő oldalunkon: www.alternative.hu/meselj_europa                   

 

 

 

Lap tetejére Vissza Főoldal Nyomtatható verzió

Tanfolyamok, vizsgatréningek, próbavizsgák 2010 őszén is!

2010-09-06 13:27:42

A 2010 őszén induló képzéseinken szeretettel várjuk minden kedves régi és új hallgatónkat!

Tanfolyamainkról a "Képzési kínálatunk" menüpont alatt olvashat részletes információkat.

 

Régebbi híreink
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 06-0105-02 Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-1629